Tévhitek a kontaktlencse viseléssel kapcsolatban

 A kontaktlencsés tévhitek

Sok embertől hallom, hogy nem szeretnének kontaktlencsét hordani, mert félnek tőle. Amikor erre rákérdezek, néha a legkülönbözőbb válaszokat kapom. Sokan a szemükbe nem mernek beleérni, mások úgy vélik, nem tudnák elég nagyra nyitni a szemhéjaikat. Most néhány ilyen tévhitet szeretnék eloszlatni, hiszen a lencsék hordása igazán kényelmes és higiénikus formája a látásjavításnak.

 A kontaktlencse nem elég higiénikus és vakságot okoz

Nos, ez valóban merő tévhit. Higiénikus akkor, ha mi magunk higiénikusan kezeljük. A látásjavítót komoly előírásokkal adják a kezünkbe ugyanis. Először is, az ember meg sem kaphatja csak úgy a lencséjét, egy betanuláson kell részt vennünk, mielőtt egyáltalán megrendelhetnénk a lencséket. Itt elmondják, hogyan kezeljük rendeltetésszerűen a kiegészítőt, megtanítanak minket a higiéniai szabályokra. A lencsék kivétele és betétele előtt mindig mossunk gondosan kezet, majd töröljük meg nem bolyhosodó törülközőbe.

Amikor kiszedjük a szemünkből a kontaktlencsét, mindig gondosan mossuk el azt a tisztítófolyadékkal, húsz-húsz másodpercig dörzsölve a felületet. Emellett olyan dolgokra is ügyelnünk kell, mint az ápoló- és tisztítófolyadék szavatossági ideje, amely három hónap. A lencse csak ehhez az egy folyadékhoz érhet. Tiszta vízzel sem tisztíthatjuk! Több embertől hallottam azt is, hogy amikor semmilyen ápolófolyadék nincsen náluk, mégis valamilyen kosz megy a szemükbe és ki kellene mosni a lencséjüket, akkor a nyálukkal teszik meg ezt. Nos, ne tegyük. A nyál ugyanis tele van különböző baktériumokkal, amik a szembe kerülve megbetegíthetik a szemet. Láthatjuk tehát, hogy a lencse hordása önmagában nem veszélyforrás, csupán a hanyagság és a lustaság az. Ha tehát úgy érezzük, hogy elég felelősségteljesek vagyunk a mindennapi kivételhez, tisztításhoz és megfelelő tároláshoz, akkor ne habozzunk, keressünk fel egy optikust!

A kontaktlencse becsúszhat a szemgödörbe

Szintén egy tévhit, amelyet igen könnyen el lehet oszlatni. A szem ugyanis anatómiailag úgy van kitalálva, hogy gyakorlatilag egy zárt rendszert alkot a szemüreg felé. Ez nem mást jelent, mint hogy nem, a lencse nem fog „becsúszni a szemünk mögé és befordulni az agyunkba”, ahogy egy rajzfilm mutatná a dolgokat. Más a helyzet persze a szemhéjakkal. Akkor sincs pánikra ok azonban, hogyha a lencse véletlenül valamelyik szemhéjunk alá csusszan. Ilyenkor annyi csupán a dolgunk (természetesen kézmosás és kéztörlés után), hogy a szemhéjunkat óvatosan húzzuk kifelé (a szemgolyótól el), és aztán mozgassuk a szemünket több irányba is, amíg a lencse ki nem csusszan magától. Ez egyáltalán nem fájdalmas folyamat, habár leírva valóban ijesztőnek tűnhet, gyakorlatban mégsem az. Tehát a fejünk belsejéből sosem kell majd lencsét kioperálni, megnyugodhatunk.

A kontaktlencse rontja a látást

Szintén butaságnak mondható dolog. A kontaktlencse segíti a látást, nem pedig rontja. Tulajdonképpen nem sokban különbözik magától a szemüvegtől sem, kivéve, hogy ezt közvetlenül a szemgolyónkra helyezzük fel. Miért hihették sokan azt, hogy a kontaktlencsék rontják a szemet? Nos, azok körében, akik már gyermek vagy fiatalkorban is szemüvegre szorulnak, gyakran egy romló folyamatról beszélhetünk. Ez évről évre vagy félévről félévre történhető dolog, de előfordulhat az is, hogy az éveken át ugyanolyan látású szem romlik hirtelen. A lényeg, hogy a távolra nehézkesen látók nagy része a gyermekek csoportja, akik látása fokozatosan rosszabbodhat egészen fiatalfelnőtt korig. A látássegítőt pedig előszeretettel hordja a fiatalabb korosztály, így nem csoda, hogyha az ő látásuk rosszabb lesz egy vizsgálaton, mint volt. Láthatjuk tehát, hogy ezt a tévhitet nem a lencse okozta bonyodalom szülte meg.

A kontaktlencse megolvadhat

Nos, hiába a tévhit, a kontaktlencsénk nem fog megolvadni. Mégis, nem egy emberről tudunk, aki attól fél, hogy a nyári melegben a kiegészítőjük majd megolvad és így nem fognak látni egész nap, vagy amíg valaki ad nekik egy megfelelő szemüveget. A lencsék egyébként igen nagy forróságot is kibírnak, az emberi testhőmérséklet több, mint négyszereséről beszélünk. Hogy bebizonyítsam, nem csak a levegőbe beszélek, íme egy tény: a kiegészítők százhúsz Celsius-fokos folyadékban fertőtlenik elkészítéskor. Így hát, az a lencse, amely ezt a kalandot túlélte, minket sem fog cserben hagyni, csak mert éppen kicsit melegebb a nyári nap, mint azt vártuk volna.

A kontaktlencse vakságot okozhat

Egy súlyosabb verziója a korábbi látásromlásnak a vaksággal való tévhit, amely szintén csak könnyedén megdönthető, hiszen számos ember hordja a lencséket, nem pedig csak egy vagy kettő. Sokkal többen választják ezt a kiegészítőt, mint hinnénk. Hiszen nehéz egy ilyen kiegészítőt viselő embert észrevenni, elvégre csak egy átlátszó kis rétegről van szó, így nem tudjuk pontosan, mennyi emberről is van szó, de az biztos, hogy sokról. Mégsem lett vak egyikük sem. A lencsék ugyanis nem okoznak vakságot. Amennyiben a megfelelő higiéniai szabályokat nem hágjuk át, úgy a fertőzésveszély is minimálisra csökkenthető, de ha ez véletlenük nem történik meg, a fertőzés sem fog megvakítani bennünket.